A Hagyományápolás című tevékenységi napra október 18 – 20. között került sor a dobronaki György-házban. Az igen beszédes képek hűen tükrözik az élményeinket.

A résztvevő tanulók eképpen nyilatkoztak a foglalkozásokról:

Kedden reggel busszal utaztunk Dobronakra.

Ott először a György-házat mutatták be nekünk, ahol régi tárgyak vannak kiállítva.

Ezt követően csuhéból bábokat készítettünk, majd a tízórai után megismerkedtünk a rovásírással. Két csoportra osztottak bennünket. A versenyben a mi csoportunk volt a jobb. Számomra nagyon izgalmas volt. A rovásírás után énekeltünk és zenéltünk.

A délelőtt másik felében elutaztunk az Ocean Orchidba. Sok orchideát és ősi növényt láttunk. Érdekes volt.

Ez volt a legjobb napom.

Lebar Mojca, 6.b

Kedden hagyományőrző napunk volt, amelyre a Dobronoki György-házban került sor. Amint megérkeztünk, megnéztük a régi dolgokat, utána pedig bábukat készítettünk csuhéból. Ezután megtanultuk a rovásírást. Nekem nagyon tetszettek ezek a foglalkozások.

A nagy üvegházban sok orchideát és más növényt láttunk. Emellett volt ott két vízesés és egy halastó, amelyben kicsi halak úszkáltak.

Nagyon jól éreztem magam e kiránduláson!

Bogdan Alex, 6.b

Köszönjük szépen az MNMI és a Dobronoki György-ház munkatársainak, hogy lehetővé tették e tanulságos és szórakoztató napot!

 

A 6. osztályos tanulók és tanáraik